A C vitamin mikroszkóp alatt

 


A C vitamin gyógyító és egészségmegőrző hatása

A C vitamin, vagyis az aszkorbinsav a legfontosabb vízben oldódó antioxidáns. Minden szövetnek, sejtnek szüksége van a sejten belüli és kívüli funkciójához egyaránt. Egyik legfontosabb tulajdonsága – ami minden antioxidánsra igaz -, hogy megköti a szabadgyököket, melyek elszaporodása mindig betegségekhez vezet.

Történelem: köszönjük Szentgyörgyi Albert

1937-et írunk, amikor 2 nagyszerű tudóst kell megemlíteni. Az egyik Walter Haworth, aki feltalálta magát a fehérje molekulát, ezért kémiai Nobel-díjat kapott, a másik pedig a már ismertebb Szentgyörgyi Albert, akinek orvosi Nobel-díj járt azért, amit tett a C vitamin kutatásaiért. Ő volt az az “öregember” is, aki 84-es korában felépült a tüdőgyulladásból, ami ebben a korban az esetek 99%-ban nem szokott megtörténni. A titok nyitja egyszerű: a korábban napi 1 g mennyiséget megemelte 8 g-ra, csak így volt képes kigyógyulni az időskori halálos szindrómából. Neki köszönhetjük mindazt, amit ma tudunk a C vitaminról, és sokat tett annak érdekében is, hogy minél többet, minél könnyebben tudjunk előállítani belőle.

“A jövőben a C vitamint úgy kell majd árusítani, mint a lisztet. Minden bolt polcain kilós kiszerelésben.” – Szentgyörgyi Albert

A C-vitamin szerepe

Megsemmisíti a fölösleges vérzsiradékot azáltal, hogy gyorsítja az elégetésüket. Egyúttal elősegíti a májban képződő koleszterin epesavakká való átalakulását.

Védi ereinket és ezzel szívünket is, mivel az egyik legerősebb antioxidáns. A C-vitamin pozitív hatásai ezzel a felsorolással még távolról sem értek véget.

Tudományos kutatások bizonyítják, hogy a C-vitamin gátolja a nitrozaminok keletkezését, melyek jelentős szerepet játszanak a rákos sejtek kialakulásában és növekedésében. Nagy segítséget nyújt a dohányosoknak, és az éppen leszokni kívánóknak, antioxidáns hatása miatt.

Segíti a hemoglobin és a vörös vérsejtek képződését a csontvelőben. Azáltal, hogy segíti a vas felszívódását az emésztőrendszerben, rendkívül jelentős szerepe van a vashiány okozta anémia megelőzésében, és gyógyításában.

Nem utolsósorban szólnunk kell a C-vitamin szerepéről az immunrendszer erősítésében és az allergia mérséklésében.

Még egy egyszerű nátha is megsokszorozza a szervezet C-vitamin igényét. Egy komolyabb betegség esetén olyan tömegű C-vitamin használódhat fel a gyógyuláshoz, hogy a bélrendszerből akár napi 20.000 mg is felszívódik.

Az emberi test C-vitamin szükséglete 1.000-10.000 mg között állapítható meg. A szükségletünk attól függ, hogy milyen életet élünk.

Azon tényezők közül, melyek szó szerint megsemmisítik szervezetünkben a C-vitamin molekulákat, csak néhányat említsünk:

•                    a stressz,

•                    a dohányzás,

•                    az alkohol,

•                    az orvosságok,

•                    a túlzott fizikai terhelés,

•                    a klimax,

•                    az ismétlődő fertőzések (főleg lázzal járó állapot),

•                    a terhesség és szoptatás,

•                    az 55 évet meghaladó életkor és még folytathatnánk.

Dohányosok esetében minden egyes elszívott cigarettára 50 milligramm C-vitamint kellene számolni, a szervezet alapvető igényén felül.